Ezen a badacsonyi hétvégén minden a Szürkebarátról szól

Ezen a badacsonyi hétvégén minden a Szürkebarátról szól

Végre itt a tavasz és vele együtt a szép idő, virágokba borulnak a fák és téli álmából ébredve a természet is új erőre kap. Ilyenkor igazán jól tud esni finom falatok kíséretében egy kiváló bor és egy séta a természet lágy ölelésében. Erre pedig remek alkalmat nyújt a történelmi Badacsonyi borvidék évek óta nagy sikernek örvendő rendezvénysorozata a Bortriatlon, és ennek első tematikus állomása, a 2024. május 3-5. között megrendezésre kerülő Szürkebarát Hétvége, amelynek középpontjában Badacsony egyik emblematikus fajtája, a szürkebarát áll.

A már hagyományossá vált, közel egy évtizedes múlttal rendelkező Bortriatlon rendezvénysorozat, amelynek fókuszában a borvidék három ikonikus szőlőfajtája, a szürkebarát, a kéknyelű és az olaszrizling áll, a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület szakembereinek koordinálásával és a borvidék borászainak példaértékű közreműködésével kerül minden évben megrendezésre. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén május 3-5. között megrendezésre kerülő Szürkebarát Hétvégén a szervezők az ételkülönlegességek és a kiváló badacsonyi szürkebarát borok mellett most is színes programokkal, ajánlatokkal, értékes nyereményekkel, kedvezményekkel és számtalan meglepetéssel várják a Badacsonyba látogatókat.

„A Bortriatlon egy nagyon izgalmas rendezvény, aminek egyik fontos állomása a Szürkebarát Hétvége. Bár a rendszerváltás előtt a belőle készített sok rossz minőségű borral komoly mértékben lejárattak a szürkebarát nevét, mára egyre inkább kezdi elfoglalni az őt jól megillető helyét a Badacsonyi borvidéken. Nem egy könnyen kezelhető fajta, de a borászok tudatos munkájának köszönhetően egyre jobb, akár nemzetközi mércével is kimagasló borok készülnek belőle. A fajta népszerűsítésében pedig az ilyen események, mint jelen esetben a kifejezetten a szürkebarátra fókuszáló rendezvény nagyon sokat segít, hiszen általa a közönség is megismerheti a belőle készített színes és változatos borokat. Jó tapasztalni, hogy a Bortriatlon keretén belül évről-évre új vendégek is társulnak a már meglévő törzsközönséghez, mely mindig kíváncsian várja a három tematikus hétvégét. Ez is jól szemlélteti a rendezvénysorozat népszerűségét. A Szürkebarát Hétvége, akárcsak a többi, a borvidéken megszervezett esemény, remek alkalom kapcsolattartásra a vendégeinkkel, bemutatni az új évjáratú borainkat, legfontosabb szőlőfajtáinkat, és rajtuk keresztül a Badacsonyi borvidék komoly múltra visszatekintő borkészítési hagyományait.” – mondta Szalai Attila, a Németh Pince tulajdonos-borásza.

A badacsonyi borászok izgalmas szürkebarát borait felvonultató Szürkebarát Hétvége esemény keretén belül Badacsonyban, Badacsonytomajon, Badacsonyörsön, és Káptalantótiban 9 gyönyörű helyszínen várják a szervezők az érdeklődőket, akik a tüzes és sokszínű szürkebarátból kaphatnak gazdag ízelítőt a borászok tolmácsolásában, közben megismerkedhetnek a borvidék gazdag történelmi múltjával. A közel 190 hektáron megtalálható szürkebarát, mely a legenda szerint IV. Károly német-római császár által került 1375-ben hazánkba, Badacsonyon pedig a szerzetesek honosították meg, mára már összeforrt a borvidékkel és vált Badacsony meghatározó fajtájává. Nem véletlen, hogy az itt lévő borászok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek rá, hiszen a vulkánikus, meleg talajokat kedvelő szürkebarát kiemelkedően jól érzi magát a Badacsonyi borvidéken, így a könnyed száraz boroktól kezdve, a komoly és gazdag beltartalmú tételeken át, egészen az édes borokig minden stílusban kiváló minőséget ad.

„A Bortriatlon, és természetesen ezen belül ennek első állomása, a Szürkebarát Hétvége kimagasló fontossággal bír a borvidék életében, hiszen a május és október között megszervezett rendezvénysorozat a tematikus hétvégék által a borvidék három ikonikus fajtájára helyezi a fókuszt és igyekszik ezeket méltó módon népszerűsíteni a Badacsonyt felkereső vendégek számára. Az idén megrendezett Szürkebarát Hétvégén, akárcsak a többi esemény állomásain tematikus bortúra keretén belül a vendégek nem csak kiváló borokat tudnak a gazdák tolmácsolásában kóstolni, hanem lehetőségük adódik megismerni a termelők történetét, a szakmai titkokat, valamint a borvidék komoly múltra visszatekintő történetét is. Remek alkalom ez minden vendég számára, hogy tisztán lássa miként képzelik el egy-egy adott fajtából a borokat, a stílust, és a közös munkát a termelők, valamint ezek a tételek milyen mértékben adják vissza a kiváló adottságokkal rendelkező Badacsonyi borvidéknek az egyediségét és különlegességét. Büszkék vagyunk arra, hogy a tematikus hétvégék egy jól működő, nagyszerűen megszervezett eseménysorozat, amely minden évben egyre magasabb létszámban vonzza a borvidékre látogatókat. Idén a szervezett buszos utazásoknak köszönhetően mindenki könnyebben és praktikusabban járhatja be a borvidéket és a Szürkebarát Hétvégén résztvevő pincészeteket. Az ilyen programok mind-mind hozzájárulnak a borvidék, az itt tevékenykedő termelők és az általuk készített magas minőségű boroknak az egyre komolyabb népszerűségéhez. Másrészt kommunikáció és kapcsolattartás szempontjából is rendkívül fontosak, hiszen csak együtt, az értékekre fókuszáló közös munkával és hittel érhetjük el a céljainkat.” – tette hozzá a Borbély Családi Pincészet borásza, az „Év Bortermelője” cím birtokosa Borbély Tamás.

BORTRIATLON HELYSZÍNEK

BADACSONY

  • Istvándy Borműhely
  • Németh Pince
  • Éliás Birtok
  • Málik Pince

BADACSONYTOMAJ

  • Fata Pince
  • Borbély Családi Pincészet

BADACSONYÖRS

  • VáliBor- Váli Péter Borászata
  • Sipos Borház

KÁPTALANTÓTI

  • Büttner Borbirtok

Bortriatlon hétvégék 2024-es időpontjai:
SZÜRKEBARÁT HÉTVÉGE: május 3-5.
KÉKNYELŰ HÉTVÉGE: június 14-16.
RIZLING HÉTVÉGE: október 25-27.

Jegyvásárlás:
https://badacsony.city-pay.hu/

Facebook esemény:
Szürkebarát Hétvége
Kéknyelű Hétvége
Rizling Hétvége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »