Végigkóstolták Magyarország legjobb kenyereit

A Magyar Pékszövetség zsűrizte a Szent István napi kenyérversenyre nevezett 56 terméket.  Idén új kategóriával, a sétáló süteménnyel bővült a megmérettetés. 

A Magyar Pékszövetség két körben zsűrizte az idén 3 kategóriában benevezett 56 terméket. A zsűri kiválasztotta a legjobbnak talált kenyereket is, azonban a győzteseket majd csak augusztus elején, az államalapítási ünnepe állami rendezvényeiről szóló sajtótájékoztatón nevezik meg. A fogyasztók mindenesetre mindegyik most végigkóstolt termékkel találkozhatnak majd az augusztus 19-21. között megrendezendő a Magyar Ízek Utcája rendezvényen, aminek az idei mottója a gabona. A látogatók itt betekintést nyernek a különböző búzafajták világába, izgalmas hazai lisztekkel találkozhatnak az itthon működő malmok kínálataiból.

A verseny célja egyébként  hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő, minőségi termékekkel gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka. A másodlagos szempont a magyar pékek ötletgazdagságának bemutatása. A Pékszövetség szerint a magyar pékek elhivatottságát mutatja, hogy még a nehéz idők ellenére (háborús helyzet, a gazdasági válság, folyamatosan emelkedő költségek, szabályzati rendszerváltozások) is helyt állnak és kiemelt helyen kezelik a termékfejlesztést.

A zsűrizés során az ítészek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásának megfelelően vizsgálták a kenyereket, különös tekintettel a héjazat, a bélzet, az illat, íz és aroma minőségi jegyeire. A Szent István napi kenyér alapfeltétele volt, hogy a kenyér a Magyar Élelmiszerkönyv előírása szerint készüljön lisztből, hagyományos kovászos technológiával, kizárólag hazai, természetes alapanyagok felhasználásával.

Ebben a versenyszámban a kilenc legjobb kenyeret értékeli a hétfős zsűri. 

  • · Gulyás Kenyér
  • · Pásztor Kenyér
  • · Mangalicazsíros kovászos Kenyér
  • · Szent Istváni Matyó Vekni
  • · Durum Kovászos Kenyér
  • · Ünnepi Cipócska
  • · Egyházi Kenyér
  • · Kerepes Szíve
  • · Szabolcsi Kovászos

Az Innovatív kenyér kategória az egyik legnépszerűbb a pékek között, itt a nem mindennapi alapanyagokból, különleges gabonák és magvak felhasználásával sütötték meg a pékek a kenyereket, érdekes és merész íz világot ötvözve a dekoratív megjelenéssel.

A kategória kenyerei: 

  • · Római Carrot Kenyér
  • · Burgonyás-lenmagos Áldás
  • · Kukoricás-magvas Vekni
  • · Rusztikus Halászlé kísérő Kenyér
  • · Kendermagos alakor
  • · Ringló Cipó
  • · Erdei Munkás Kenyér
  • · Kriszti Levendulás Kenyere
  • · Batátás Kenyér

A harmadik versenyszám ebben az évben újdonságnak számít. A Sétálós Süteményeknél alapkritérium a leveles tészta volt, a kialakítás során ügyelni kellett arra, hogy a termék kézzelfogható és séta közben is kényelmesen fogyasztható legyen. 

A kategória termékei: 

  • · Zabos-szilvás Papucs
  • · Fahéjas Croffin
  • · Kelbimbós Forgó
  • · Körtés Fonat
  • · Túrós-barackos Szelet
  • · Teljes kiőrlésű tönkölyös szilvás papucs
  • · Epres fonat

A kategória győztesek a szakma elismerésén és megbecsülésén túl pénzjutalomban is részesülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »