Egy fenséges desszert és egy jó kávé luxus környezetben?

Egy fenséges desszert és egy jó kávé luxus környezetben?

Tehetjük fel ezt a kérdést, párunknak, barátunknak, barátnőnknek, vagy éppen üzleti partnerünknek egy megbeszélésre. És igen, olyan helyen van erre lehetőségünk, amire elsőre nem is gondolnánk.

A zsúfolt, kevésbé hangulatos és már talán „megszokott” belvárostól egy kőhajításnyira található a Kozmo Luxory Hotel, melyben több remek és egyedi lehetőség is van erre.

A hajdani távközlési központ épületéből átalakított luxus szálloda külső vendégek felé is megnyitotta kapuit, bármikor betérhetünk egy finom ételre Feith Attila chef tudását dicsérendő, de egy fenséges desszert és egy finom kávé különlegességért, és az egyedi hangulatért mindenképpen tegyük meg.

Itt található a Parlament után a második legnagyobb lépcsőház, melynek falazatát az eredeti Zsolnay porcelán csempék borítják. Ezek mentén teljesen egyedi körülmények között fogyaszthatunk, beszélgethetünk.

De nyár lévén, most inkább a teljesen körülzárt udvaron kialakított hangulatos kerthelyiséget javasolnánk, ahol kényelmes kanapékon ücsörögve beszélgethetünk, tárgyalhatunk.

És hát amiért feltétlenül ide kell jönnünk az atmoszférán kívül, azok a fenséges, egyedi desszertek, melyek fent említett chef kezei közül kerülnek ki. Több lehetőség közül is választhatunk, mi kettőt kóstoltunk meg, nehéz lenne megmondani melyik finomabb, nem is vállalkozunk rá.  Az egyik egy Francia csokoládétorta volt, különleges málna habbal, málna és paradicsom couliaval, melyre még leírva is összeaszald a szánkba a nyál.

A másik a ház, a chef specialitása, mely egy teljesen egyedi megjelenésű, de eredeti íz világú Rákóczi túrós, mely szintén egy csodálatos választás.

Mindezekhez természetesen remek kávé különlegességek dukálnak, hogy tobzódjunk a gasztronómiai élvezetekben, és felejthetetlenné tegyük a beszélgetést vagy éppen az üzleti tárgyalást.

És ami szintén nem elhanyagolható szempont, hogy mindent ebben a különleges minőségben, hatalmas adagban, ebben a gyönyörű és elegáns luxus szállodában annyiért tehetjük meg, mint egy teljesen átlagos belvárosi cukrászdában, kávézóban. Holott a különbséget „zongorázni lehet”, ahogy a közmondás tarja.

És hogy még milyen finomságok és lehetőségek várnak ránk ennek a patinás épületnek a fali között? Nos, el kell látogatni, meg kell nézni, meg kell kóstolni! Csak biztatni tudunk mindenkit, a kulináris élmény garantált!

További információ: www.kozmohotelbudapest.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »