Itt a Bocuse d’Or hazai versenyének győztese

Itt a Bocuse d’Or hazai versenyének győztese

Dalnoki Bence vesz részt majd a budapesti európai döntőn, Bíró Lajos pedig az Akadémia új díját, az Életmű-díjat vehette át a csütörtöki versenyt követően.

Október 21-én lezajlott a Bocuse d’Or magyar döntője a Hungexpón. Négy szakács szállt ringbe az első helyért.

A versenyzőknek a szokott módon két ételt kellett készíteniük, egy hal- és egy húsételt. A halétel kötelező alapanyaga a balatoni sudár ponty volt, amelyből éttermi stílusú tányért kellett készíteni, amelyet két szervizben várt a zsűri. A haltányér kötelező eleme a bezdáni pirospaprika is volt.

A hústéma kötelező alapanyaga a mangalica volt, a teljes állat amelynek bármely része felhasználható volt. További kötelező elem volt a tarja és a nyelv. Hústémában legalább három különböző köretnek és legalább egy mártásnak kellett szerepelnie. A csapatok reggel egy meglepetés alapanyagot is kaptak, ez a snidling volt.

Kik voltak a versenyzők?

A döntőben négy kiváló szakács szerepelt. Az első boxban Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje foglalt helyet. A másodikban Kelemen Roland, a múltkori hazai döntő második helyezettje, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje versenyzett. A harmadikban a győztes Dalnoki Bence, míg a negyedikben Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa Étterem konyhafőnöke dolgozott.

Ki mit nyert?

Helyezések és díjak:

A legjobb csapat díja: Dalnoki Bence és Nyikos Patrik

A médiazsűri különdíja: Dalnoki Bence

A Legjobb commis: Fodor Noel

Életmű-díj (ÚJ DÍJ, ezentúl minden magyar döntő alkalmával kiosztják): Bíró Lajos

3. helyezett: Adamek Balázs és Kocsis Marcell

2. helyezett: Kelemen Roland és Fodor Noel

1. helyezett: Dalnoki Bence és Nyikos Patrik

Ki a nyertes? 

Dalnoki Bence a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, aki tanulóéveit Szulló Szabina és Széll Tamás csapatában kezdte, szinte mindent tőlük tanult. Bocuse d’Or versenyen még nem indult, ám 2019-ben ő képviselte hazánkat a Calgary-ban megrendezett Chaîne des Rôtisseurs versenyen.

Hol zajlott a verseny? 

A Hungexpo vadonatúj rendezvénytermében megrendezett versenyen a szakma kiválóságai foglaltak helyet a zsűriben. A kóstolózsűri tagjai a következők voltak: Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Bíró Lajos, Erdei János, Tiago Sabarigo, Rácz Jenő, Sárközi Ákos, Barna Ádám és Jahni László.

Kik voltak a zsűri tagjai?

A konyhai zsűriben Széll Tamás, Lutz Lajos, Vajna Tamás, Nyíri Szása, Segal Viktor és Harmath Csaba kapott helyet.

A kiváló hangulatról ezúttal is Jókuti András és Gianni Annoni gondoskodott. A nyertes számára nagyon komoly munka kezdődik, hiszen a Magyarországon megrendezendő európai válogatóig már csak néhány hónap van hátra. Találkozunk március 22-én!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »