Bor, mámor, Bénye

Bor, mámor, Bénye

Idén megtartják Erdőbénye közkedvelt gasztrokulturális rendezvényét.

Augusztus 12-15. között rendezik meg idén a Bor, mámor… Bénye elnevezésű eseményt Erdőbényén, amely a tavalyi nyitott pincés rendezvény után ismét egyesületi összefogás keretében zajlik.

Bár pontos statisztikai számok ezt nem bizonyítják, a hazai viszonylatot tekintve valószínűleg Tokaj-Hegyalja egyik ékkövének számító településén, Erdőbényén a legmagasabb az egy főre jutó borászatok száma. A falu borászai kevés kivételtől eltekintve „gyüttmentek”, közülük többen is kétlaki életet élnek, többen Budapestről ingáznak akár hetente többször is. 

A szinte zsáktelepülésként számon tartott falut körülöleli a természet: hegyek, meredek szőlőskertek határolják, a településen tapintani lehet a nyugalmat. Hosszú órák tűnnek csupán perceknek, miközben az ember egy pohár furminttal a kezében elnyújtózik egy kényelmes függőágyban vagy pokrócon. 

Sokszínű programkínálat

A négynapossá dagadó eseményen a falu borászatai nyitott ajtóval várják a közönséget, akik könnyen megtalálhatják a leginkább kedvükre valót az egyes pincék válogatott tételei közül.

Bár hagyományosan a szombati nap a legerősebb, érdemes már csütörtökön is ellátogatni a faluba: a borokon túl dűlőtúra, ázsiai borvacsora, grillparty és moldvai népzene várja a korán érkezőket. Pénteken többek között tematikus hárslevelűkóstolóval, pincelabirintusos bortúrával, presszópunkkal, pajzán mesékkel folytatódik a programkínálat; amelyet 17 órától koncertek egészítenek ki. Szombaton több borászat is készül pezsgős reggelivel, majd irány a wartburgos dűlőtúra, építészeti séta, aszúkóstoló vagy egy muzeális borkóstoló, esetleg irodalmi felolvasás, kádárbemutató, élményfestés mindazok számára, akik szívesebben maradnának a kerteken belül. A gazdag programkavalkádban a borászatok nem feledkeznek el a legkisebbekről sem: számos gyerekjáték, meseelőadás köti le a még nem borozó közönséget. Vasárnap hagyományosan borvásárral zárják a pincészetek a rendezvényt.

A kulináris élményeket többségében környékbeli gasztrósok biztosítják: nyitva tart a Kúria Bisztró, érkezik az Anyukám Mondta, Miskolcról A Leves és a Borsod Burger, lesznek Hegyaljai Tapaszok; specialty kávéval készül a miskolci Jam, a Bab és Víz, valamint az egri Kappu – illetve számos pince saját házikoszttal látja vendégül a nagyérdeműt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »