Időutazás az Almásy család világába

Időutazás az Almásy család világába

A gyógyvízéről és különleges, teljesen épen maradt gótikus téglaváráról híres Viharsarki fürdőváros, Gyula bemutatásakor említést tettünk a település harmadik legnagyobb, országos szinten is párját ritkító nevezetességéről, az interaktív tárlatvezetéssel felfedezhető Almásy-kastélyról. Tegyünk hát most egy rövid, „kedvcsináló” időutazást a gyönyörűen felújított kastélyban!

A vár és a fürdő szomszédságában (ez utóbbi a hajdani kastély parkban fekszik…), gyönyörű parkban található az „L” alakú kastély, mely már messziről vonzza a tekinteteket. Az abszolút korrekt árú belépő megváltása után egy más világba lépünk, miután az ajtó bezárul mögöttünk. Mindenképen javasolt a rövid, az épület múltját bemutató kisfilm megtekintése, így jobban bele tudjuk majd magunkat élni a hajdani korok világába.

Mindenki tudja, hogy régen inasok szolgáltak az urak mellett, de mi is volt a feladatuk, hogy éltek, milyen életük volt? Minderre választ kapunk, ha leülünk az inas elé az asztalhoz, és „élőben” átéljük, hogy dolgozik nekünk az inas, majd megtekintjük a korhűen berendezett szobákat, ahol éltek.

De természetesen nem csak inasok tevékenykedtek a kastélyban, és nem csak ő munkájuk alkotta az életet a házban. A termeket végigjárva pontosan nyomon követhetjük a kastély életét, ki mit csinált, méghozzá igen érdekes, interaktív módszerekkel, a megszokott kiállítási bemutatásokon kívül. Merjünk kihúzni minden fiókot, nyissunk ki minden szekrényt, ahova csak nyulunk, érdekes meglepetések, különleges bemutatási formák, lehetőségek várnak minket! Nézzünk be mindenhova, nem tudhatjuk hol mit rejtettek el nekünk!

Külön ki kell emelni a konyhát, amit az alapokig feltártak, és a számítógép segítségével élő látványban, a helyszínín tudjuk fejlődését, és mindennapi sütés. főzés korabeli gyakorlatát végigkövetni.

Látogassunk ki a télikertbe, mely a gyakorlatilag a hajdani főbejárat volt, itt korabeli ruhák várnak ránk, melyekkel remek fotók készülhetnek rólunk!

Ki kell emelnünk, hogy a kastély felújításánál maximálisan igyekeztek úgy kialakítani a kiállítást, hogy a berendezési és használati tárgyakon kívül, a számítógép segítségét igénybe véve, a lehető legjobban be tudják mutatni a korabeli életet az épületben. Ezt a tendenciát tudjuk nyomon követni szobáról-szobára haladva, ajánlatos minden ilyen jellegű lehetőséget kipróbálni, mindegyik óriási élmény!

Fontos kiemelnünk egy igazi kuriózumot, amit tényleg máshol nem igen tudunk kipróbálni, átélni. Nem szeretnénk átöltözködni, és úgy fotózkodni, videózni, de szeretnénk megnézni, hogy is mutatunk a korabeli ruhákba? Semmi gond, vár minket egy olyan terem, ahol kamerák és számítógép segítségével „öltözhetünk” fel többféle ruhába úgy, hogy csak egy kis színpadon kell állnunk a viselt ruhánkba! Rendkívüli élmény a család minden tagjának, ezt mindenki élvezi fogja, szánjunk rá bőven időt!

Mondjuk ezt az egész kastélylátogatásra igaz, annyi különleges élményelem vár ránk a kiállított tárgyakon kívül, hogy ajánlatos s minimum 2-3 órát szánni a látogatásra!

A főbejárat feletti teraszról mesés panoráma tárul elénk a kastély előtti parkra, háttérben felsejlik a vár horizontja, pihenjük egy kicsit az élmények között!

A szabadságharc idejét bemutató kiállítási részen is időzzünk el, használjuk a felhallgatókat, merjük használni a számítógépet, megéri!

Érdemes az ablakokon is kikukucskálni, hiszen a fürdő fás parkjára van a kilátás, elképzelhetjük milyen szép leehetett a hajdani park, a végében a városon átvezető csatornával.

Oldalakat lehetne írni még arról a rengeteg élményelemről, amit kínál a múzeum a több órás látogatás alkalmával, de inkább javasoljuk, fedezzük fel személyesen! Annál is inkább, mivel rendszeresen vannak időszakos kiállítások is a területén, most például Sisi emlékkiállítás várja az érdeklődőket a mindenkor megtekinthető kastélyon kívül.

Ha végeztünk, pihenésként beülhetünk a kávézóba vagy annak teraszára, és úgy érezhetjük magunkat feltöltődve az élményekkel, mintha a régi idők vendégei lennénk egy gyönyörű épületben, parkban.

Nem rég adták át a kastély oldalszárnyában az új rendezvénytermet, ahol egy korabeli komplett konyha is kialakításra került, érdemes követni a kastély programjait, hatalmas élmény, egy ilyen rendezvényen részt venni!

És ha már a „követésről” beszélünk, bővebb, remek bemutatást találunk a weboldalon a kastélyról, a kiállításokról is, ajánlott felkeresni, még inkább kedvet kapni, és ellátogatni ebbe a nem mindennapi, megszokott kastélymúzeumba!

További információ:  www.gyulaikastely.hu , www.gyulakult.hu   és www.visitgyula.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »