Bor & Pezsgő Fesztivál Budapesten

Bor & Pezsgő Fesztivál Budapesten

A rendezvény, ahol főszerepet kapnak a fiatal magyar borászokII. Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál Budapesten, a Szabadság téren.

Idén újra képviseltetik magukat az ország legjobb fiatal borászai a II. Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál-on!

“A Junibor – Fiatal Borászok Egyesületét azzal a céllal alakítottuk, hogy egy olyan közösséget hozzunk létre, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. A legfontosabb számunkra, hogy egymást segítsük és ezáltal egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat készítsünk. A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, hogyha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk az ifjú borivókkal való kapcsolattartásra.”

“Junibor taggá válni nem lehetetlen, de feltételekhez kötött, hiszen olyan elveket vallunk, s olyan erkölcsi mintát szeretnénk mutatni, melyeknek a régi, s újonnan csatlakozó tagoknak egyaránt meg kell felelnie, s hozzájuk hűnek kell maradnia.

Saját tapasztalatainkat, illetve a több generációs borászok esetében a családi útmutatást követve szigorú elvek betartásával készítjük borainkat, s igyekszünk olyan termékekkel előrukkolni, melyek kiválthatják az olcsó, silány minőségű, vagy adott esetben rövidítésekkel becézett keverékek – ld. VBK – fogyasztását.

Tagjaink egytől-egyig talpraesett, jól megfontolt, ifjú szirének és titánok, kik célul tűzték ki az ifjúság borfogyasztási szokásainak tisztább, magasabb rendre emelését.

A borászok és borászlányok 35 év alatt válhatnak taggá és 40 éves korukig maradhatnak. Rendkívüli sokszínűség jellemez minket, ebben is rejlik az erőnk. Évente egyszer tartunk egy közös kóstolót, ahol alkalmunk van rá, hogy beszélgessünk a boraink kedvelőivel és bemutassuk a különlegességeket. Úgy gondoljuk, hogy ezeken az alkalmakon mindenki megtalálja a számára kedves borászt és borát, hiszen a felhozatalban mindig akad gyöngyöző bor, rosé, könnyed- és testes fehér- és vörösbor és tokaji desszertbor egyaránt. Alkalmanként igyekszünk nemcsak a borainkkal, hanem akár kerekasztal-beszélgetéssel is megmutatni az érdeklődőknek, hogy milyen is a borászok élete, a magyar borágazat helyzete, mely témák foglalkoztatnak bennünket is.”

Forrás: junibor.hu
 

A Belvárosi Bor és Pezsgő Fesztivál kiváló platform arra, hogy Juniborászaink személyes jelenlétükön keresztül, még közelebb hozzák a fogyasztót és a termékeiket, ezzel is emelve a borfogyasztás élményét a rendezvényen.

Idén is találkozhatnak kedvenc borászaikkal a látogatók a DiVino standjánál, a rendezvény online felületein tudnak informálódni, hogy melyik napon melyik termelő tart fogadóórát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »