Jön a Kávéházak Éjszakája

Jön a Kávéházak Éjszakája

A fővárosban október 9-10-én harminc kávéházban mintegy hetven ingyenes programmal készülnek a szervezők a Kávéházak Éjszakájára.

A Kávéházak Éjszakája Budapest keretében húsz dzsesszkoncert élvezhető. David Yengibarian két helyszínen is fellép, Arif Erdem Ocak több százéves török dallamai a Zsivágóban hallhatóak, Gerendás Péter koncertlemezt rögzít, az IF Kávéházban Neumann Balázs triója és a brazil Sulamerijazz is ott lesz.

Szintén a fővárosban készülő regényéből olvas fel Frei Tamás, találkozni lehet Kepes Andrással és vendégeivel. A történelem iránt érdeklődők a Nemzeti Emlékbizottság Magyar Hősök című kötetével találkozhatnak, amely a pápának adott ajándékok egyike volt. A Scruton Közösségi Térben több tematikus beszélgetést rendeznek, ezeket Turek Miklós Faludy monodrámája zárja. Lesznek gyerekeknek és kamaszoknak szóló könyvbemutatók is.

A programok sorában számos baristabemutató és kóstoló program is szerepel a város különböző pontjain. Belekóstolhatunk a Kaffeine és Tamp and Pool kávéiba, a Horizont Café válogatásaiba és a szeptemberben berobbanó, a Millenáris Szélkapuban található Nor/ma Grand kávékülönlegességeibe.

Szintén kávés programokkal várja a látogatókat a BruBeri, a Cosy, a Cafe Frei és a Kávétársaság, a Három Hollóban szakmai beszélgetés lesz a kávézók jövőjéről. Az Asztalkában, a Művészben és a Smúzban gyerekirodalmi programok fogadják a családokat.

“A tradicionálisan erős magyar kávéházi kultúra és általában véve a kultúra kohéziós erejének megmutatása mellett célunk, hogy rávilágítsunk arra, hogy a közösségben való élet boldogabbá tesz, a barátok között eltöltött minőségi idő, akár egy csésze kávé mellett a legértékesebb lehet az életünkben”

A helyszínek befogadóképessége korlátozott, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Egyes programok esetében regisztrációt kérnek a helyszínek. A részletes programok ITT találhatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »