Bár a karneválok királynője vitathatatlan módon a látványos és szamba iskolák versenyével is kiegészült Riói karnevál, de mind hagyományaiban, mind ismertségében az örök első, a karneválok karneválja, a Velencei karnevál. A több mint 900 éves múltra visszatekintő ünnepségsorozat a város talán legnagyobb ünnepe, így tegyünk egy sétát mi is, ha csak jelképesen is a hatalmas kavalkádban.
A karneválok ősei egészen az ókori Egyiptomi birodalom évszádáig vezethetőek vissza, de ebben a jelmezes formában a Rómaiak voltak az elsők. Később pogány szertartásokkal keveredtek, melyek a téli napfordulóhoz köthetőek. Az egyház nem tudta teljesen elnyomni annak idején ezeket a pogány hagyományokat, ezért vallási köntösbe bujtatta őket, s így jártak ezek az ünnepek is, melyek a húshagyó böjthöz lettek kapcsolva. Maga a karnevál szó eredetije, a „carne vale” is „Isten veled hús”-t jelent. Ezekből az ünnepekből aztán sokszor idővel kikoptak a vallási hátterek és maradt a felvonulás, mulatság, a zene, a tánc, vagyis az önfeledt szórakozás.
Az első „igazi karnevál” megrendezése egyértelműen Velence nevéhez fűződik, mely 1094-ben történt, a Dózse tiszteletére. Bár ezeket az ünnepségeket rendszeresen megtartották, hivatalos ünneppé, csak a XIII. században vált a városállamban.
A karneválok idején az utcákat ellepték az önfeledt mulatozók, minden tilalmat feloldottak, eltűntek az osztálykülönbségek, az álarcok mögött mindenki egyforma volt. Természetesen ezeknek a mulatozások sokszor bonyodalmakba ütköztek, így fokozatosan kezdték törvényileg szabályozni. Ilynek voltak például, hogy férfiak nem öltözhettek apácáknak, és nem mehettek be a kolostorokba, tilos volt álarcosnak fegyvereket hordani, nem léphettek be templomokba és álarcban a kaszinókba sem.
Fokozatosan kialakultak a már a régi korokban is világhíres jelmezek, melyek akár csak manapság, igen értékes souvenireknek számítottak Velencéből. A legismertebb a fekete selyemköpeny kalappal, fehér maszkkal és fejdísszel. Igazából a XVI. századtól ezeknek az egyszerűbb változatai nem csupán karneváli jelmezek voltak, a kurtizánoknak rendeletben előírt viselet is volt az év más szakaiban.
Ezt az alapruhát lehetett a szintén jellegzetes úgynevezett „pestis maszkkal” is látni, aminek igazából eleinte nem sok köze volt a karneválhoz, hisz azok az orvosok hordták, akik a betegek között jártak, s óriási orrészét gyógynövényekkel tömték tele, a fertőzés ellen.
Természetesen ezen jelmezek messze nem voltak kötelező érvényűek, és főleg a későbbi időkben, amikor már értékes, sokszor egész életen át tartó darabokat készítettek, nem is mindenki engedhette meg magának. Gyakorlatilag bármilyen jelmezben, maszkban ki lehetett menni az utcára, mint ahogy a mai hatalmas és változatos kavalkádban is láthatunk az utcán állatjelmeztől a kalózokon és apácákon keresztül a híres emberek arcmásáig mindent.
Nem kíván különösebb magyarázatot, hogy az egyház miért nem volt képes soha azonosulni a karneválokkal, az „ördög tivornyájának”, illetve az „ördög ünnepének” tartották, ahol rengeteg lélek lesz az ördög rabszolgája azok a bűnök miatt, amit az ünnepségek égisze alatt, annak hevében elkövetnek.
Bár a karneválok töretlenül fejlődtek és több országban is próbálták utánozni, 1797-ben Napóleon végleg betiltotta a Velencei karnevált. Több mint kétszáz évnyi Csipkerózsika álom után, 1980-ban újították fel ismét a rendezvénysorozatot, nem titkolt azon céllal, hogy az idegenforgalmi szezonból kieső időszakban is idehódítsák a turistákat, igaz a helyiek szórakozás és mulatozás vágya is domináns volt. Valószínűleg maguk a hajdani szervezők sem gondoltak arra, hogy ekkora sikerrel sikerül feleleveníteniük a hajdani hagyományokat. A karnevál idején, főleg a két hétvégi időszakban, gyakorlatilag ki lehetne tenni a „megtelt” táblát, de az a színes kavalkád, a különleges miliő, amit a hely szelleme kölcsönöz a karneválnak és természetesen maguk az emberek, a lakósok, akik a legtöbb jelmez mögött megbújnak olyan élményt jelentenek mind a résztvevők, mind a látogatók számára, amit csak akkor tudunk elképzelni, ha részt veszünk rajta.
Bár maga a város is csodálatos, de ilyenkor kevésbé célszerű városnézésre indulni, az egyes idegenforgalmi látványosságokba bejutni gyakorlatilag lehetetlen, de a csodálatos Szent Márk tér híres épületeivel, a Sóhajok hídja, vagy a Rialtó híd a Canale Grande-val ilyenkor is felejthetetlen élményt nyújt.
Igaz, a Velencei emlékeinket inkább souvenir maszk formájában érdemesebb hazahozni, mint egy Gondolázást megörökítő képen, mert azért az időjárás ebben az időszakban nem igazán kedvez ennek az időtöltésnek, s Velence ilyenkor minden fajta képet mutat, de romantikus városképet egészen biztos nem, és a pénztárcánkban is sokkal mélyebben kell nyúlni, mint az ünnepkör elmúltával.
A Velencei karnevált több mint 900 éves fennállása óta sokan támadták, sokan imádták, de amíg az embereknek igényük van a zenére, táncra, a díszes felvonulásokra, és egyáltalán a különleges szórakozásra, addig élni és fejlődni fog. Ne gondolkozzunk, vessük bele magunkat a forgatagba, egy életre szóló élménnyel térhetünk haza!
