Első vasárnap:
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
Az első adventi gyertya jelentése
Az első gyertya meggyújtásakor végiggondolhatjuk azokat a próféciákat, amik a Messiás eljövetelét előre meghirdették. Isten annyira szeret minket, hogy már jóval a születésünk előtt gondja volt ránk. Jézus bennünket helyettesítő áldozatát előre hirdették a próféták. Hangzik ma is, utólag ez az örömhír: hogy úgy szereti Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (János evangéliuma, 3. fejezet).
Ha van otthon Biblia, eleveníts fel pár Igeverset, amit a gyertyák meggyújtásakor a négy vasárnapon akár fel is olvashatunk otthonunkban. Ez egy jó alkalom lehet, hogy emeljük le a könyvek könyvét a polcról. De térjünk vissza a koszorú gyertyáihoz!
Advent második vasárnapja
Színe hasonlóképpen a lila. Az advent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.
A második adventi gyertya jelentése
A második gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust.
Advent harmadik vasárnapja
Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.
A harmadik adventi gyertya jelentése
A harmadik héten, amikor felgyulladnak immár három gyertya lángjai, arra a világosságra gondolhatunk, ami a pásztorokat is megvilágította. Eljött a világ világossága, és a sötétségből szabadulást hozott mindannyiunknak.
Advent negyedik vasárnapja
Színe a bűnbánatot kifejező lila. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon.
A negyedik adventi gyertya jelentése
Amikor pedig a negyedik gyertya lángja is felragyog, eszünkbe juthat a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogása.Ha tehát már mindegyik gyertya ég, ez azt jelenti, hogy elérkezett a karácsony: boldogan ünnepelhetjük Jézus Krisztus születését, a nekünk adott végtelen Szeretetet.