2024-ben az év kiváló magyar méze a szolnoki Gujka László akácméze lett, amely elnyerte a legjobb akácméz kategória fődíját is.
A gyulai abszolút győztes méz mellett a legjobb vegyes virágmézet a váckisújfalui Bodnár Méhészet készítette; a legjobb napraforgómézet pedig Borhi Brigitta Örményesen.
Fajtaméz kategóriában a kaposmérői Hanzel Róbert hársméze diadalmaskodott idén immár harmadik alkalommal; az egyéb fajtaméz kategóriában Tódora Zoltán repceméze hozta el az első helyezett díját Salgótarjánból. A mézkészítmény kategória első helyezettje a kecskeméti Hegedűs Gábor borsmentás akácméze lett
Kevés méz érkezett idén repcéből és napraforgóból. Az első körös zsűrizésnél a szakemberek olyan értékelési szempontokat figyeltek, mint
a tisztaság, a víztartalom, a jellemző szín, a méz fajta szerinti illata, ízének tisztasága, a csomagolás, valamint a harmónia, az összbenyomás. Ezt egy laboratóriumi vizsgálat követte, ahol a víz-, a pollen- a glükóz-, fruktóz- és az úgynevezett HMF-tartalmát elemezték.
Utóbbi arra utal, hogy a mézet kezelték-e hővel. A fogyasztók felé történő értékesítéskor a versenyen megszerzett eredmény, minősítés plusz marketingértéket ad a mézeknek,