A Budapesti körút szomszédságába, a volt Távközlési Palota patinás műemlék épületének csodálatos felújítása után megnyíló Kozmo Hotelről korábban már többször is írtunk, jelen cikkünk apropója, hogy a téli étlap bevezetésével már a Kozmo étteremben is elfogyaszthatjuk Feith Attila séf remekműveit.
A 2. emeleten található Kozmo Étterem a szálloda ikonikus főlépcsősorára nyílik, mely az ország második legnagyobb főlépcsője a Parlament után, és az igényes műemléki felújításnak köszönhetően eredeti pompájában csodálhatjuk meg – tökéletes rekonstrukciója az 1917-ben átadott épületrésznek.
A Kozmo Étterem belső terét a meleg hangulatfényt sugárzó geometrikus lámpabúrák, a centrálisan elhelyezkedő, lebegő polcos bárpult, a puha bársony székek valamint a falfülkében rejtett világítással kiemelt üvegvázák határozzák meg. A visszafogott fények és meleg színek bensőséges hangulatot teremtenek – tökéletes kulisszákat egy kiváló vacsorához.
Utóbbiról Feith Attila séf és csapata kezeskedik, akik színes, változatos menüt állítottak össze az új szezonra. A kínálatban egyaránt találhatunk hazai és egzotikus ízeket, ízletes szuvidált húsokkal készült fogásokat és izgalmas vegán kreációkat. Az örök kedvencek – konfitált illatos kacsacomb, angus marhaburger kacsamájjal, somlói galuska mellett a gasztronómia új üdvökéi is jelen vannak pisztáciás tiramisu, sült céklás humusz vagy vegán „darált marha” yaki udon formájában. Természetesen még a legismerősebb fogások is meglepetést tartogatnak a Kozmo konyhájától megszokott módon!
Néhány finomság megkóstolásával mi is teszteltük ezt az étlapot, melynek a sült cékla, sütőtök, kacsamáj és pisztácia – az őszi-téli szezon legnépszerűbb összetevői színesítik a Kozmo téli ételkínálatát.
Az előételek kínálata lenyűgöző, szinte lehetetlen végigkóstolni, de vágjunk bele, mert nagyon érdemes! Különleges rákok, kacsamáj, lazac és még ezer összetevő fantasztikus kavalkádja biztosítja a kulináris élményt!
De vigyázzunk a mennyiséggel, hiszen a főfogásokat még meg sem néztük! És igen, nem kevésbé pompázatos falatok várnak ránk, a választás nehéz, igaz bármelyiket válasszuk is, telitalálat lesz. Egy remek konfitált kacsacomb, lazac, egy finom steak, vagy épen Fekete Tőkehalfilé szinte mindegy, a gasztronómia élvezet nem marad el.
Viszont mindenképpen hagyjunk helyet a desszertnek, hiszen olyan elképesztő alkotások várnak ránk, ami már a szemet is gyönyörködteti, szinte sajnáljuk megenni. Mondjuk egy újragondolt Mézes krémes, hozzá egy eredeti recept alapján készült, igazi habos cappuccino-val biztos, hogy mesés lesz.
És hogy mi minden finomság van még az étlapon, és mi minden fenséges falat repít minket a „gasztronómiai mennyországba”, azt mindenkinek magának kell eldönteni a remek kínálatból!
A Bistro étteremben déltől 16 óráig egy szűkebb, de még mindig bőséges választékot nyújtó étlapról választhatunk, a Kozmo Étterem bővített étlapjával 18-tól 22 óráig tart nyitva. A Kozmo Hotel éttermeiben a magas színvonal megfizethető árakkal párosul, hogy a belföldi vendégek is részesei lehessenek az egyedülálló kulináris élménynek. Csak ajánlani tudjuk, hogy keressék fel, próbálják ki!
Bővebb információ az éttermekről: https://www.kozmohotelbudapest.com/hu/etterem/