A mai karneválok ünneplése, ha más néven is, de olyan ősi szertartásnak bizonyulnak, hogy igazából kialakulásuk a múlt homályba vész. A mai ember szórakozási, ünneplési vágya, az önfeledt kikapcsolódásra való szándék, az utóbbi évtizedekben ismételten előtérbe helyezte ezeket ünnepeket, igaz a legtöbbször csak alapgondolatában megtartva az eredeti funkcióját. Vessünk egy pillantást az elmúlt évezredekre, vajon hogy is alakult történetük.
A karneválok ősi gyökereit igazából a téli napforduló megünnepléséhez, a télbúcsúztató vigaszságokhoz köthetjük. Ebben a formában Hérodotoszra alapozva egészen az ősi Egyiptom világáig vezethető vissza a múltjuk. A Níluson feldíszített hajókon, különlegesen díszes ruhákba ülve hajóztak településről településre és hangos mulatozással, zenével, tánccal, lakomákkal ünnepelték az évszakváltozást. Mivel gyakorlatilag ezek a szertartások végigkísérték az évezredek folyamán a karneválokat, így nyugodt szível tekinthetjük ezeket az ünnepségeket az ünnepkör ősének.
Következő kézzelfogható feljegyzés az ókori Görög világba vezet bennünket, ahol „kis Dionüssziának” nevezték a telet záró ünnepségsorozatot, melyeket már álarcos figurák is megjelentek a kavalkádba, előre vetítve a karneválokat oly annyira jellemző jövőt.
A Rómaiak sem maradhattak ki semmiből, ami vigaszsággal, mulatozással és lakomázással járt, bár náluk ez a hagyomány már egy kicsit véresebb formában került megrendezésre. A „Saturnáliának” elkeresztelt ünnepségek keretében sorshúzással megválasztották a „saturnáliák hősét”, aki a rendezvények idején úgy élt, mint a császár, de az utolsó napon önkezével kellett véget vetnie életének, mindegy megváltva a közösséget annak előző évi bűneitől, rontásaitól. Az egész ünnepségsorozatot végig kísérték a szellemeket űző tűzgyújtogatások, cirkuszi játékok, ősi időkből örökölt szertartások.
Bár ezekből az időkből sok szertartás megőrződött az ókori birodalmak utáni időkre, de az emberáldozatokat felváltották a szalmabábuk égetése, jelképessé válva ezzel az áldozat. Mivel az egyház igazából soha nem tudta felszámolni a pogány ünnepeket, ezért igyekeztek azokat valahogy vallási köntösbe öltöztetni. Így jártak a hajdani télbúcsúztató ünnepek is, melyek a negyvennapos böjt kezdetének ünnepeivé váltak és maga a karnevál szó is a „carne vale”, azaz a „Isten veled hús” szóösszetételből származik.
Nem hiába azonosítjuk a karnevál szót Velencével, hisz az első lejegyzett „igazi karnevált” 1094-ben rendezték meg a Dózse tiszteletére, bár hivatalos ünneppé csak a XIII. században vált. A karneválok idejére minden tilalmat feloldottak, viszont az utcákat elárasztó álarcos tömeget egy idő után különféle rendeletekkel kordába kellett tartani. Ekkor alakultak a híres, jellegzetes álarcok, maszkok és jelmezek, melyek akárcsak ma, souvenirként az egész világra eljutottak. Az egyház soha nem tudott igazából megbékélni a karneválok erkölcstelenségével, az ördög tivornyájának tartották, de terjedésüket nem tudták megállítani.
A velencei karnevál töretlenül fejlődött, míg nem Napóleon 1797-ben be nem tiltotta féktelen tivornyába fajuló ünnepségeket. Bő 200 évi Csipkerózsika álom után 1980-ban újították fel az ősi hagyományokat, nem titkoltan idegenforgalmi céllal, mely azóta megállíthatatlanul vezeti a legismertebb és leglátogatottabb karneválok listáját Európában.
Természetesen a karneválok nem korlátozódtak Velencére, az egyik legismertebb a Kölni, ahol édességekkel és állatfigurákkal dobálják egymást az emberek, de van „asszonyfarsang” része is, melynek keretében az asszonyságok ollóval a kezükben járkálnak, és találomra levágják a férfiak nyakkendőjét…
Szintén egyre ismertebbek a Horvátországban, a Velenceivel egyidőben tartott színes karneválok, de Európa számos országában, városában is kezdik a hajdani hagyományokat felújítani, hogy az idegenforgalmi „uborkaszezonban” turistákat csábítsanak, no és természetesen egy kis mulatozás a helyieknek sem árt…
A karnevál nem állt meg Európa határainál, átkelve a tengereken, Amerikába az öreg kontinensről jutott el, ahol sokszor vegyült az Afrikából behurcolt rabszolgák ősi tradícióival. Bár elismerten a legnevesebb a Velencei karnevál, mégis a „karneválok királynője” a háromszázezer turistát vonzó Riói karnevál, mely a szamba iskolások versenye is egyben. A hatalmas kavalkádban egymást érik a zenés, táncos, jelmezes, igen látványos felvonulások, melyeknek hangulata semmihez sem hasonlítható.
Magyarországon a karnevált farsang néven ismerjük, s német-osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba, ahol vegyült sok ősi tradícióval is. Van vallási vonatkozása is és van népi is, melyek közül az ismertebbek a húshagyó keddi kakassütés, gúnárnyak szakítás vagy a tuskóhúzás, de manapság leginkább a táncos, jelmezes farsangi bálok és a farsangi fánk készítés tartoznak a kedvelt farsangi mulatságok közé.
Minden farsangi rendezvény közül egyértelműen a legismertebb a Mohácsi Busójárás, mely egy ősi télűző pogány szertartáson alapul. Félelmetes állarcokban, kereplőkkel, tüzeket gyújtva járják a busók jellegzetes ruhájukban az utcákat, hogy elűzzék a telet a környékről.
Bár kialakulása óta az ördög ünnepének tartják a karneválokat, mégis az egyik legősibb ünnepkör a világon, mely bizonyítja, hogy a mindennapokban megfáradt embereknek igen is szükségük van egy kis mulatozásra, kikapcsolódásra, szórakozásra, főleg a hideg, bezárkózásra ösztönző tél végén. A karneválok sikere minden bizonnyal ezen alapul és kedveltségük egészen biztosan további évszázadokon át, éltetni fogja az ősi hagyományokat.
